Hibák az ÉLŐ fogadásnál

Itt most pár "technikai", avagy logikai hibára térek ki, amit sokan elkövetnek élő (vissza) fogadásaik során.

1, DNB ellenfogadása -    Ha egy DNB tippet biztosítani akarunk, akkor bizony nagyon nehéz dolgunk lesz, el is magyarázom miért. Egy DNB hazai tippet az ember akkor szeretne biztosítani, vagy kiszállni belőle/átfogadni vendégre, ha a mérkőzés képe alapján úgy érzi, nem alakulnak jól a dolgok, és az előzetes tippünkkel ellentétben könnyen vendég siker lehet a mérkőzés vége. Mondjuk azt, hogy 1000 Ft-ot tettünk a DNB hazaira 2,00-es oddson. Ez ugye azt jelenti, hogy még egy döntetlen esetén is visszakapjuk a teljes tétünket. Ha azonban biztosítás céljából megfogadjuk a vendégeket is mondjuk a 60. percben 2,00-es oddson, akkor "csapdába kerültünk". Ekkor ugyanis ha a meccs végül mégis döntetlen marad, akkor az eredeti DNB fogadás csupán a tétet adja vissza, a másik (vissza) fogadásunk 1000 Ft-os tétjét viszont buktuk. (1000+1000 Ft-ra 1000 jött vissza.) Nem is volt ez valódi biztosítás tehát, hiszen nem hozta ki nullára a fogadásainkat minden esetben.

Alapesetben hazai győzelemnél +1000 Ft-unk lett volna, döntetlen esetén +0, vendég esetén pedig -1000 Ft. Ezt a "biztosítással" úgy módosítottuk, hogy hazai győzelem esetén +0 a mérleg, döntetlen esetén -1000, vendég győzelem esetén pedig ismét +0. Látható hogy a visszafogadás előtti lehetőségek összege 0, viszont ha "biztosítunk vendégre" akkor ez már -1000 lesz (0+0-1000 semilyen esetben nem lehetünk nyereségesek, viszont van 33% esélyünk, hogy veszítsünk 1000 Ft-ot). Ebből már logikusan következik, hogy ezt a "biztosítást" nem érdemes meglépnünk, hacsak nem vagyunk teljesen biztosak abban, hogy a hátralévő időben a vendég csapat meg fogja nyerni a mérkőzést.

(Egyébként a DNB hazai fogadás tökéletes ellenfogadása egy DNB vendég, ahol a mi esetünkben 2,00-es oddson kéne ezt az opciót megcsípnünk, ami bizony nem túl valószínű.)

 

2, Hazai/vendég győzelem biztosítása - Feltételezzünk egy mérkőzést, ahol a meccs előtti oddsok így néznek ki:

2,00 - 3,5 - 3,8 

Az egyszerűség kedvéért mondjuk azt, hogy a kicsivel erősebbnek tűnő hazai csapatra fogadunk 1000 Ft-al, 2,00-es szorzóval. A mérkőzés számunkra kedvezően alakul, megszerzik a vezetést a hazaiak a 35. percben. Ezen a ponton ha óvatosak vagyunk, vagy csak a bónusz biztonságos forgatása a célunk, akkor be kell biztosítani magunkat. Ez teljesen egyszerű is, hiszen a gól hatására a hazaiak oddsa kb. 1,4-re csökkent, az X2 szorzója pedig 2,5 körül van. Ha X2 esetén csupán veszteség nélkül szeretnénk megúszni akkor 1000/1,5, vagyis 666 Ft-ot kell feltennünk az X2 kétesélyre. Ekkor döntetlen vagy vendég győzelem esetén 1000+666 Ft tétre 666x2,5 vagyis 1666 Ft-ot kapunk vissza, pénzünknél maradtunk. Hazai győzelem esetén az 1000+666 Ft összes tétünkre 2000 Ft üti a markunkat, ami 337 Ft-os kockázatmentessé tett profitlehetőség.

Azonban ha mohók vagyunk, és azt gondoljuk, hogy "ó hát innen a vendégek már biztos nem fordítják meg, elég lesz csak döntetlenre biztosítani magamat", akkor a biztonságosnak szánt fogadásunk könnyen egy csúnya bukással végződhet. A hazai góllal mondjuk 4,00-ra változott a döntetlen oddsa, amit mi biztosításként akarunk alkalmazni. Ehhez 1000/3,00 vagyis 333 Ft-ot teszünk az ikszre, amivel döntetlen esetén 1333 forintos teljes tétre 333x4 vagyis 1333 Ft-ot kapunk vissza, tehát nem vesztettünk semmit. Most jön azonban a csavar: a két hasonló tudású csapat mérkőzésén a vendégek 0-1-ről fordítani tudnak és mondjuk 2-1 lesz a végeredmény. (Ez egyáltalán nem lenne valami elképesztő meglepetés!) Ekkor a remélt nagyobb, kockázatmentesnek tűnő haszon (hiszen hazai esetén a fenti példánál nagyobb haszonnal zárnánk), vagy a döntetlen esetén elérhető +0 mérlegünk máris -1333 Ft-ra módosul, ami bizony elég rosszul hangzik.

Ezzel tehát csak óvatosan, egy olyan mérkőzésen ahol a két csapat közt nincs jelentős tudásbeli különbség, ott a döntetlenre való visszafogadás sosem tekinthető teljes értékű biztosításnak, mivel nem fed le minden lehetséges kimenetelt.

 

3, Kombi szelvények biztosítása - A kombi szelvények egyik nagy hibája, hogy a biztosításuk nagyon nehéz és kockázatos. Az egyszerűség kedvéért vegyünk egy olyan szelvényt, ahol 3 foci meccset játszottunk meg, mindegyiket hazaira, és mindegyiket 1,5-ös oddson. (Sokan játszanak ehhez hasonló szelvényeket egyébként.) Ekkor 1000 Ft tétre 3375-öt kapnánk vissza. Ezt azonban valamilyen módon biztosítani csak akkor lehet igazából, hogyha az (időben) első két mérkőzés bejött, és már csak az utolsóra van szükségünk a kombi nyerővé válásához. Ezt nem érdemes túlragozni, hiszen ekkor van 2375 Ft virtuális nyereményünk, amit felhasználhatunk biztosításra/átfogadásra ha a dolgok nem jól alakulnak. 

A probléma ott kezdődik, ha már mondjuk (és még ez az egyszerűbb eset) a második eseménynél gondok akadnak. Vezet ugyan a csapatunk, de nagyon érik az egyenlítő gól, ami bajba sodorhat minket. Adná magát a megoldás, hogy a kombiból nyerhető 2375 Ft-ból beáldozunk valamennyit arra, hogy megtesszük a döntetlent is. Mondjuk azt, hogy 4,00-es oddson tudjuk megfogadni az ikszet, tehát 333 Ft-ot kell rááldoznunk, belefér. Így megfelelő téttel lejátszva mindezt az ikszen jövő nyereségünk pont 1000 Ft lesz, amivel látszólag már hátra is dőlhetünk, hiszen vagy marad még így is kb. 2000 Ft nyereségünk a kombival, vagy ha azt elviszi egy itteni döntetlen, akkor pénzünknél maradtunk.

Ezzel a gondolatmenettel azonban "tuti" tippként kezeljük a kombin lévő harmadik, még el sem kezdett mérkőzést, ami nagy hiba. Ha ugyanis a 2. mérkőzésen (látszólag szerencsés módon) jön végül az eredeti hazai tippünk, akkor már ettől a 3. meccstől függünk teljesen, hiszen már csak a 3-as kötésünk "él". Ekkor már 1000+333 Forintot kockáztattunk összesen, tehát még nagyobb veszteséget okozna ha az utolsó meccsünk elmenne. És bizony alakulhat úgy a dolog, hogy még csak azt sem tehetjük meg, hogy egy újabb biztosítással próbáljuk menteni a dolgokat, mert mondjuk a vendég csapat szerez vezetést, vagy még a 70. percben is 0-0-ra állnak a fiúk. Könnyen úgy járhatunk tehát, hogy a 3. meccs borít mindent, és végül nem csak a kombira tett 1000 Ft-ot, de a "biztosításra" szánt 333 Ft-ot is elbukjuk.

(És ezzel a forgatókönyvvel még optimista voltam, hiszen akár az időben első mérkőzésen is akadhat biztosításért kiáltó helyzet, ahol a kombin szereplő további KETTŐ mérkőzéstől kerülhetünk még erősebb függésbe.)

Kombi szelvényeket tehát csak akkor lehet valójában biztosítani, ha már csupán egyetlen mérkőzés maradt belőle, ha ennél korábbi meccsen fogadunk ellen az eredeti tippnek, azzal csak tovább ronthatjuk a helyzetünket.

Ha tetszett a cikk, nyomj egy "Tetszik" gombot az oldal alján, és oszd meg másokkal is!